Szárazföldi kikötő Kelet és Nyugat között
Fényeslitke – Komoró
Záhony és környéke az Európai Unió keleti határa, egyben a volt Szovjetúnióban kiépített, úgynevezett széles nyomtávolságú és az Európában általában normál nyomtávúnak nevezett vasutak kapcsolódási és kötelező árumegállító pontja. A folyamatosan fejlődő gazdasági kapcsolatok hatására a két nyomtáv találkozásánál fekvő terület kiválóan alkalmas a nagytávolságú szállítási feladatokon túl logisztikai tevékenység végzésére (pl. árukezelési- és csomagolási igények kielégítésére), valamint disztribúciós áruelosztó és feldolgozó gyárak, üzemek kialakítására. Elsősorban olyan cégek megjelenésére számítunk, melyek Magyarországon keletről származó nyersanyaggal dolgoznak (pl.: vasipar, műtrágya); keletről hoznak be nyersanyagot és félkész terméket, illetve külföldiAz egyre erősödő kelet-európai befektetői szándékok miatt is előnyös térségnek számít, ugyanis a beszállított nyersanyagok feldolgozás után, mint EU-s termékek” találhatnak vevőre.
Célunk egy teljes infrastruktúrával ellátott iparterület befektetőkkel való betelepítése
Az Európai Unió V. közlekedési korridorja mentén fekvő ipari terület újszerű dimenziókat nyit meg a kiadványban bemutatásra kerülő fejlesztésekkel, hidat képezve a nyugati uniós piacok, valamint a Kelet-Nyugat irányú ázsiai áruszállítás között.
A térség magas munkanélkülisége miatt a hátrányos helyzetű települések sorába tartozik. Ezért jelentősen támogatottak és az állam által is preferáltak a munkahelyteremtést, azaz a foglalkoztatási ráta javítását, valamint a térség gazdasági, kereskedelmi, kulturális és turisztikai fejlődését elősegítő beruházások.
A terület paraméterei
A 160 hektáros ipari-logisztikai területen a betelepülő vállalkozások számára valamennyi közmű rendelkezésre áll. A hálózat a vevők és bérlők igényeihez igazítva folyamatosan bővíthető.
|
Közmű |
Kapacitás |
Műszaki jellemzők |
|
Ivóvíz |
400 m3/nap |
10,54 km gerincvezeték, 18 aknás elzáró szelep, 200 m3-es víztorony, D300-as mélyfúrású kút, |
|
Szennyvíz |
400 m3/nap |
5,4 km szennyvízcsatorna, 3 db átemelő, 92 db 80-100 mm-es tisztítóakna, |
|
Csapadékvíz |
41.000 m3 |
2,5 km csapadékvíz csatorna, 6 db átvezető, 1 db átemelő, 106 db befolyó, 70 db tisztítóakna, 4 km árok |
|
Közút |
|
1,8 km aszfaltút 7,5 m szélességben, 1,8 km aszfaltjárda 1,5 m szélességben |
|
Kültéri világítás |
|
2,85 km földkábel, 87 db lámpaoszlop, |
|
Elektromos áram |
2000 kVA, 5000 KVA-ig bővíthető |
1300 m új 22 KV-os 3x1x150mm2 keresztmetszetű kábelív |
|
Gáz |
8 bar üzemi nyomás
4 bar üzemi nyomás
|
Nagyközép nyomású gázelosztó rendszer: D110 PE 100/G SDR 11: 5874m D90 PE 100/G SDR 11: 371m DN 100: 4db Középnyomású gázelosztó rendszer: D110 PE 80/G SDR 11: 1058m D110 PE: 1db D90 PE: 1db |
|
Vasút |
Tengelyterhelés: 250kN széles nyomtávon 225kN normál nyomtávon Sebességkorlátozás: 40 km/h
|
Normál vágányhossz 1026 vm Széles vágányhossz 730 vm Vágányépítéssel érintett vonalak: Komoró állomásszéles kihúzó vágány, széles vágány melletti baloldali normál vágány, Fényeslitke rendező pályaudvar mozdonykerülő vágány, térvilágítás, biztosítóberendezés, műtárgyak széles és normál nyomtávon, pályatartozékok. |
|
Internet |
6 bit/s |
ISDN, Voip, IP, VPN |
Kereskedelem/gazdaság/szolgáltatás
Az ipari terület létesítője, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. által nyújtott szolgáltatások:
- kiépített infrastruktúra;
- a térség rendezési tervéhez igazodó telekstruktúra kialakítása;
- az iparterület üzemeltetése, területgazdálkodással kapcsolatos teendők ellátása;
- tanácsadás: a térségi beilleszkedés elősegítése, adminisztratív ügyek intézése, közbenjárás önkormányzatoknál és hatóságoknál;
- humánerőforrás-tanácsadás: a bérlői igények kielégítésének elősegítése, közvetítés az érintett szakintézményekkel, képzések, átképzések szervezése;
- pályázatfigyelés, pályázati tanácsadás, pályázatkészítés és pályázatmenedzselés;
- pénzügyi, finanszírozási tanácsadás, forráskoordináció;
- befektetési, üzleti tanácsadás;
- marketing.
Hosszú távon kialakítandó szolgáltatások:
- vámudvar, vámügyintézés;
- raktárkapacitás;
- őrzés – védelem;
- étkeztetés.
A terület értékesítése / bérlete / használatba adása*
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet jele |
Beépítési mód |
|
Kialakítható építési telek |
Megengedett max. |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legnagyobb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelület (%) |
Legnagyobb beépítettség (%) |
||||
|
Ipari -gazdasági terület |
Gip |
szabadon álló, telepszerű, vagy oldalhatáron álló |
4600 |
25000 |
25 |
25 |
50 |
12 |
*Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény:
97.§ (3) A földtulajdonost az épületre, az épület tulajdonosát pedig a földre elővásárlási jog illeti meg.
155.§ Ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre használati jog illeti meg.
156.§ (1) A megállapodáson vagy bírósági határozaton alapuló földhasználati jogánál fogva az épület tulajdonosa jogosult a föld használatára és hasznai beszerzésére, valamint köteles viselni az ennek fenntartásával járó terheket.
A több mint 160 ha-os terület központi részén mintegy 100 ha egyben értékesíthető.
Az északi részen lehetőség nyílik további 26 parcella kialakítására, melynek területe összesen 20,7 ha, ebből cca. 103.500m² beépíthető.
A déli részen 6 parcella kialakításával összesen 21.600m² beépíthető területet lehet létrehozni.